Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Ali Abdalláh Száleh

MTI Világ

Százezrek követelték Jemenben a volt elnök megbüntetését

Több mint kétszázezer ember tüntetett kedden a jemeni fővárosban, akik azt követelték, hogy függesszék fel Ali Abdalláh Száleh volt elnök mentelmi jogát, és büntessék meg a politikai átmenet akadályozása miatt - közölték a szervezők. Az egyik szervező szerint a tömeg öt kilométer hosszan nyúlt el Szanaa egyik fő közlekedési útján.

MTI Világ

A jemeni elnök átadta a hatalmat, Obama örül

Ali Abdalláh Száleh jemeni elnök aláírta szerda este a megállapodást a hatalom átadásáról, amit az ellenzék április óta követelt. Barack Obama amerikai elnök üdvözölte a lemondást.

MTI Világ

Lemondhat a jemeni elnök

A jemeni elnök bejelentette, hogy "a következő napokban" lemond hivataláról, amit hónapok óta követel az ellenzék.

MTI Világ

Jemeni elnök: "nem adom át a hatalmat"

Nem hajlandó távozni a hatalomból - hangoztatta a jemeni elnök egy csütörtöki interjúban -, ha ellene fordult korábbi szövetségesei indulhatnak a következő választásokon.

MTI Világ

Hazatért a jemeni kormányfő

Hazatért Szanaába Mohamed Mudzsavar jemeni miniszterelnök kedden, elsőként azon jemeni felsővezetők közül, akik az Ali Abdalláh Száleh elnök elleni merényletben sebesültek meg, majd Szaúd-Arábiában kaptak gyógykezelést.

MTI Világ

A jemeni elnök kész tárgyalóasztalhoz ülni

A jemeni elnök beleegyezett abba, hogy felújítsák a tárgyalásokat az Arab-öböl menti monarchiák által javasolt rendezési tervről - jelentette csütörtökön a jemeni rádió.

MTI Világ

Több százezren mentek az utcára Jemenben

A keddi tüntetés volt a legnagyobb megmozdulás-sorozat azóta, hogy Ali Abdalláh Száleh elnököt, aki megsebesült egy a palotája elleni rakétatámadásban, június 5-én gyógykezelésre Szaúd-Arábiába szállították.

1 2
Lyukas volt a karosszéria, menet közben kinyílt az ajtó, ha nem kötötték ki, a világítás pedig nem működött – mégis átment a műszakin a nógrádi autó

Lyukas volt a karosszéria, menet közben kinyílt az ajtó, ha nem kötötték ki, a világítás pedig nem működött – mégis átment a műszakin a nógrádi autó

Brooke Shields szeméremajak-műtétre ment, de egy kéretlen beavatkozást is végrehajtottak rajta

Brooke Shields szeméremajak-műtétre ment, de egy kéretlen beavatkozást is végrehajtottak rajta

Pekár Dávid, Raiffeisen Alapkezelő: Ha valaki elhiszi, hogy Trump idején csak felfelé mehetnek a tőzsdék, nagyon meglepődhet

Pekár Dávid, Raiffeisen Alapkezelő: Ha valaki elhiszi, hogy Trump idején csak felfelé mehetnek a tőzsdék, nagyon meglepődhet

444: Nem akarja meghallgatni az ügyészség azt a tanút, aki mindent tudhatna a „Nagymester” korrupciós noteszéről

444: Nem akarja meghallgatni az ügyészség azt a tanút, aki mindent tudhatna a „Nagymester” korrupciós noteszéről

Ugyanazon az estén majdnem meghalt két nő szülés közben egy kistarcsai kórházban

Ugyanazon az estén majdnem meghalt két nő szülés közben egy kistarcsai kórházban

Gulyás Gergely szerint nincs gond Bayer Zsolt bírókat listázó ötletével

Gulyás Gergely szerint nincs gond Bayer Zsolt bírókat listázó ötletével

Egyre kevesebb a dohánybolt, több száz településen már nincs is

Egyre kevesebb a dohánybolt, több száz településen már nincs is

Hal Brands: Ha eddig nem volt veszélyes az ukrajnai megállapodás, most az lett

Hal Brands: Ha eddig nem volt veszélyes az ukrajnai megállapodás, most az lett

A Felcsútban játszó svéd középpályás is elismerte, hogy Magyarország túl sokat költ a focira

A Felcsútban játszó svéd középpályás is elismerte, hogy Magyarország túl sokat költ a focira

A címlapról ajánljuk